Tegnap jól megzavart a nap lefolyása, bár nagyon tetszett :) Hajnali ötkor keltem, s irányomat a zenekar felé vettem, ugyanis a szokásos városi ébresztőnket reggel hat órakor már kezdtük is. Először papagáj-ház, majd táncsics telep, és így szépen sorba, Szentsimon, ahol egy kedves fiatal lánnyal elegyedtem beszélgető viszonyba. Később derült ki, hogy csak most érettségizik, én meg azt hittem van vagy 24-25 éves! Hát, megesik, hogy a csiga elesik, őszintén szólva (nem tagadom) ráugrottam volna a helyszínen :D Na, de indultunk is tovább, még a köcsög benedek misi házához is elmentünk. Szakadjon meg az érettségizetlen bunkója! És ő a polgármester :S Na ja! Mindegy, eltelt szépen a délelőtt, sikeresen be is rúgtam fent Susán a Szent Anna szeretet otthonban. A ráadás már Urajon volt a kultúrházikóban. Hazafelé örültem, hogy elértem, de aztán édes volt a pihenés. Ki is józanodtam nagyanyám hülyeségein, hogy őt gyilkolja "púpos". Na mindegy is, délután flé háromra megint zenekar, színpadi játék a parkban. Letudtuk, bár az a szép szelecske elmaradhatott volna, ami szétbarmolta a kottánkat! Mindegy, a szereplés díját megkaptuk, így estére volt pénzem :)
Délután fél öt környékén hazacsámborogtam, letettem a popómat pihenni, és olyan fél 8 körül már kész is voltam, felöltöztem ÖLTÖNYBE!!!(!!!!!), farmerba és fekete "buli"ingbe. Úgy volt, hogy kimegyünk lesokkolni a város lány lakóit. Na kilehet találni: Nm jött össze. Miért? Egyszerű: Mert ahány bige volt, az vagy mind pasival volt, vagy extra nagy csoportokban voltak! Egyetlen egy volt, aki egyedül mászkált, őt akartam volna elkapni, erre ment el a kocsijához :S Na mondom KAPD BE! Útközbe találkoztunk régi osztálytársammal B.T-vel, és vele meg K.Á "nyugalmazott hosszútársú hajammal" mentünk a Vadló irányába! Ja, nem is írtam, velem volt K és I is! Itt belecsöppentünk egy ballagási party kellős közepébe rengeteg ismerőssel, és a buli végén elszívtunk egy "vicceset" B.T-vel és K.Á "nyugalmazott hosszútársú hajammal"! Aztán siettem haza, mert korán kellett kelnem, ugyanis TETKÓT csináltatni készültem :)
Vasárnap, azaz ma reggel a menetidő szerinti 6 óra x perces gyorskeléssel keltem, bár nem tudom mi a francnak, mert 7-kor elég lett volna kelni... De ez azért van, mert izgultam és alig vártam már a TATÚT'! Kiveszekedtem magam nagyanyámmal, és 7:40-kor elhagytam a helységet a buszindító felé véve irányomat, ahol a 8-as állásról indult 8 órakor a 8-as susai járat. Az indítóban állván megkérdeztem egy hölgyet, hogy jön-e a busz egyáltalán, és tőle is kérdeztem meg merre lakik az a személy, akihez indultam. Elmagyarázta, leszálltam a buszról, és útközbe találkoztam is azzal a bizonyos személlyel aki a tetkót csinálta nekem.
Még egy jó darabig szenvedtünk a kis házikójában, hogy meglegyen az amit akartam, de végül sikerült nyomtatnia, indigót szerezni, és már "tű alá" is feküdtem.kb. 20-30 percbe telt, mire azt az egy rovás írással rajzolt mondatot felvarrta rám, és még bele-bele javítgatott. kész lett, kb. úgy 9:50-re, de a legközelebbi busz csak 13:07-kor jött, úgyhogy addig neteztem nála, kajáltam, dumáltunk, zenéltünk. És meg van életem első tetkója :)
Köszönöm a türelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése