Bizony a tegnapi nap nagyon jó volt... alig kellett itthon csinálni valamit, ÉS(!!!) Aludni is tudtam. több mint 7 óra alvás :) Utána pattantam is fel, és készültünk nyakunkba venni a várost. Sajnos I barátom nem tudott velünk jönni, mert nagyapja haldoklik. Elegem van már a temetésekből, nem akarok még egyre elmenni. Mielőtt elkezdenék mesélni, hogy mi történt tegnap éjszaka, kicsit írnék I barátomról. I-ről tudni kell, hogy világ életében idétlen humor érzékről tett tanúbizonyságot, de ennek ellenére csíptük a búráját, rendes fazon. A barátság akkor érett barátsággá igazán, amikor ő is elkezdte gondját-baját elmesélni nekünk, csak úgy, mint én és K. Ha valaki felett összegyűlt a borús felhő az élete folyamán, akkor az I. Nem rég sikerült találni magának egy olyan barátnőt, akivel megtörtént első szexuális élménye, és nagyon jól érezték magukat. Egyszer csak a csajszi azt mondta neki, hogy a "T Á V O L S Á G" és véget ért a kapcsolat. Ekkor került maga alá szegénykém. Mint még soha. Aztán jött nagyapjának a betegsége, plusz a testvérei idióták és a családi helyzete a legidiótább a világon. Így lett egy egyébként vicces és idétlen gyerekből majdnem idegroncs. Szóval csofa, hogy nem jött velünk? ki van a fasza mindennel.
Tehát ketten feszítettünk este a városba, elsőre mentünk a tegnap előtti helre "négyperegyezni", ittunk még ezt-azt, aztán átmentünk egy közeli kocsmába, ahol találkoztam egy kedves munkatársammal, Cs.N.-el és csocsóztunk vele meg egy haverjával. És ahogy sejtettem be jött Cs és barátnője, valamint még két-három emberke. Fura volt találkozni vele, de aztán mentek is. Mi is kimentünk a város végére, aztán vissza, közbe a szarás keringetett, tébláboltunk jobbra-balra, de... nem volt semmi érdemi buli. K fel is baszta magát részegen, és ahelyett, hogy örült volna, hogy berakhatott egy számot a vadlóba, még dobálgatta CD-jét, mert nem tolhatott tovább még két számot. Ez úgy kb. elcseszte az egész estét, a bulik bezártak (SZOMBATON!!!!) és mindenhol azaz unalmas, szar, semmire kellő zene ment... a csajok idióták, az "férfi" egyének úgy szintén... áh. Szar ez az egész város úgy, ahogy van. Meg az ország is, had ne beszéljek a választás eredményéről(MSZP A MÁSODIK HELYEN :x ). Szóval, bár szégyenlem, de menekülök innen. Először csak a megyéből, aztán az országból, pedig SOHA, DE SOHA NEM AKARTAM INNEN ELMENNI! De elegem van. Magyarnak lenni lehet máshol, hiába, ha csak egy hazám van. Hazajárnék szétnézni meg a barátokhoz is, az biztos. De nem akarom ... nem akarok semmit itt!
Köszöntem a türelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése