Megkezdődött az átváltozás a tegnapi napon. Átadtam a céges telefont annak a csajnak, akit magam helyére jelöltem meg az áruházban. Igen, Szeptember 31.-vel abba hagytam a diákvezetői teendőimet, és majd hébe-hóba nagy ritkán beugrok majd árut tölteni. Jobb lesz ez így, mert végzek, tanulni is kell, meg miegymás... Meg aztán szórakozzanak a jó kurva anyjukkal az áruházvezetői!
Pénteken mivel nem volt kivel kimenni, ezért G.Á-val beszéltem találkozót és némi vedelést, de mondtam neki, hogy tíz órakkor mennem kell másik helyre más emberekhez, úgy hogy nem maradok soká'! Ingyen ivászat volt sétával, és cigizéssel, egészen tíz óráig. Tíz óra után felhívtam B.A-t az egyik régi diákomat, hogy merre vannak, és odamentem. Vártunk, majd jött Ny.G is, akinek átadom az egész diákvezetős hóbelebancot. Elindultunk a L.B nevű szórakozóhelyre, ahol találkoztam két régi osztálytársammal és egy évfolyam társammal, aki nem mellesleg kasszásom. Ők jól berúgtak, majd együtt táncoltuk át az estét 2-ig.
Szombaton reggel áruházzal kezdtünk. 9 után már bent voltam, és jött Ny.G. is, szerződést kötöttünk a diákokkal. Eztán hazamentem, pihentem és este belevetettem magam az éjszakába szintén G.Á.-val! Most már volt nálam házi is! Ő vette a sört, én adtam a házipá'-t, aztán 3 jó ismerőssel lementünk egy garázsba, bár addigra már csatt voltam mondjuk... de emlékszem mindenre! Aztán a G kocsmában annyira betett a sok sör, hogy majd elaludtam... fél 12-kor indultam haza, ami még igen csak korán volt!
Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése