Szeptember 1., iskolakezdés, és én is kezdtem a (remélhetőleg) utolsó évemet. Bementünk, évnyitó, cigi, ofi óra, cigi, ofi óra, cigi, valami hülye óra, cigi... és haza!
Az első ofi órán olyan óra rendet kaptunk, hogy azt hittem felrobbanok... azzal az alkoholista döggel leszünk Csütörtökön 5 órán keresztül, aki miatt tavaly a csoportom 80%-a bukott fél évkor. Egy alkoholista, beszélni és írni már nem tudó, öreg, kivénhedt szarról van szó! Egy illetve két jegyre buktatott átlagosan.
De ez még semmi! nem elég, hogy 8400 körül van a könyvem, de mivel teljesen más tantárgyaink vannak, mint tavaly, ezért 10 füzetet is vennem kellett. Na igen ám, baj nem is lenne, de égen-földön annyi pénzünk van itthon, hogy kaját vegyünk. Pontosabban kenyeret. Mert másra nem telik. Ilyen mély ponton régen voltunk a családdal, talán egyszer 4 éves koromban, amikor anyámat láttam sírni a lépcsőn, mert kenyérre sem volt... Na igen, "a régi szép idők...!"
Szóval könyv csúszik, füzet nehézkesen, de van, fizetés még messze, és addig valahogy el kell lenni... Picit kilátástalan érzés fogott el mikor hazajöttem. Hiányoznak a barátok K, és I is... bár tudom, nincs velük semmi különös, de azért zavar a magány érzése. Itt vagyok ebben a városban -ami hozzám képest nagy- és tök egyedül vagyok. Nincs kivel állandóan lejárni iszogatni, hülyéskedni, megbeszélni a problémákat... Mert egy jó barátság ilyen. Meg hallgatjuk egymás ügyes-bajos gondjait, próbálunk segíteni egymáson, közben jóban-rosszban együtt vagyunk a "világ ellen" :)
Nem, nem fog megszűnni a kapcsolat tartás, meg semmi sem, csak se netjük nincs, se sűrű szabad szombatjuk... szóval ez így kaki! Majd csak kivészelem valahogy...
...valahogy!
Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése