Csütörtökön, azaz 23.-án beszéltem K-val telefonon. Így hát a tervezett szombat helyett, pénteken indultam Tújba. :)
Szerdától írt ki a doki csúnya megfázásom okából, így hát a péntek reggeli 9:41-es vonattal felmentem és 12:09-re már Tújba voltam. Jó cuccokba, igazi csajozós holmikba mentem fel, így már a busz indtóban is nagyokat néztek a túji hölgyek! :) Na szó, mi szó, hát nem busszal mentem, elkezdtem kigyalogolni Szederkénybe, közbe hívott K, merre is vagyok?! Mondtam, hogy még itt és itt tartok. Azt mondta elindul elém, gondoltam jó. Telt, múlt az idő, egyre jobb kedvem lett, melynek következtében repesztettem mint a villám, egyszer csak mikor észbe kaptam már ott jártam a templomnál, és mikor bevettem a jobb kanyart a házuk felé, megjelent K... csodálkozott is, hogy kerültem fel már ilyen hamar!? Egyszerűen csak lassú volt ;)
Az este jól telt, a lakótársaival Tarekkel és Oplosszal jól beittunk a lakáson, pókerezgettünk, ettünk, majd kimentünk este. Betértünk az Árkádia nevű kocsma féleségbe, és még jobban adtuk az ívet, majd meguntuk és elindultunk. K és én egy pizzériába tévedtünk, de csak szólok, mindenki hanyagolja, mert életünk legrosszabb pizzáját ettük... Mama Rosa a hely neve, és nem elég hogy drágák a kaják, és a felszolgálók értetlenek, de még pocsék étket is adnak az ember elé. Elvitelre kértünk egy KIS méretű pizzát, jól hangzott az étlapról: chilli, hagyma, ez-az-amaz, hát legyen. Leültünk, vártunk, egyszer csak végre megjött. Mondja a csaj mennyibe kerül, mi meg csak néztünk,néztük a pizzát: hát ez NAGY... félrészegen eszünkbe se jutott balhézni, csak fapofával fizettünk és elillantunk. A szemközti park egyik padjára ültünk le a jó sötétbe, és elkezdtünk falatozni... hát, mikor megláttuk a pizzát, minden eszünkbe jutott, csak az nem, hogy ez egy pizza akarna lenni... tele volt hagymával, szósz semmi, illat semmi, és a sok hagyma miatt annyira "étvágyelvevő" látvány volt, hogy az valami kegyetlen... fehér "pizza"!
Mikor beleharaptunk, az első költői kérdés az volt, hogy mi a geci ez?! Íztelen, sótlan, szar, semmi! A chillis bab, ami bár volt rajta(szeletenként két szem), olyan, mintha krumpli lett volna... a tészta túl vékony volt, és semmi oregánó! Valami cseszett nagy undorral ettük, pedig részegen minden jól esik ám! Hát ez nem! Na elfeledtük a dolgot, mentünk tovább, és jól éreztük magunkat. Hazaértünk nagy nehezen, még cseppet ettünk, és fekvés!
Másnap, 25.-én szombaton nehéz kelés volt, ki a boltba, le a kocsmába, elvoltunk. DÉlután is punnyadtunk, majd jött a késő délután. Oplosz beköpte, hogy ő megy haza az esti busszal, nem jön sehova. Tarek közben elaludt, mi meg elindultunk K-val lekísérni Oploszt, közben pedig majd a városban csajozunk, gondoltuk K-val! Na elment Oplosz, sétálgattunk, és nem tudom mi történt velem, de hihetetlenül sok csajt "birizgáltam" az este :D Alig ismertem magamra. :) Főleg az ottani áruházban a klubkártyás csajokat... pénteken is, és aznap is :) Kegyetlen voltam. Na Tarek is felébredt közben, s felhívta K-t hol vagyunk, majd csatlakozott hozzánk. Voltunk mi mindenhol: Árkád, Glamour, ilyen kocsma, amolyan kocsma, de végül a Camelotba kötöttünk ki, ami egy jóféle diszkó. A múltheti tarolásunk után meglepően tapasztaltuk, hogy mindenki a mi táncunkat majmolja :D Csúcs volt az érzés: Stílust teremtettünk! De jött Hamvai... és elkúrta az estét. Hazafele menet jól eláztunk, majd utána fekvés, és vasárnap indultam haza. Vasárnap is eláztam, kétszer ráadásul, és úgy mentem az állomásra. A vonaton minden bajom volt, de hazaértem végre és szárítkozhattam.
Azóta, amióta itthon vagyok egyre többet vagyok barátnőmmel, és péntek, vagy szombat este úgy néz ki végre meg is dugom... ideje már!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése