Ma reggel becaklattam 8 órára ahogy illik, diákvezetőnek... ami mostanában már nem is annyira szokás. Telt a nap rendesen, ma szinte minden osztályvezető és más feljebb való bent volt. Rohangáltunk jobbra-balra, fel s alá, a diákoknak segítettünk, valamint az osztályvezetőknek. Mármint mi Diákvezetők (továbbiakban DV). Ugrok is egy nagyot, mert a sok rohangáláson és az állatok (vásárlók) rohamain kívül csak egy érdemleges dolog történt, még pedig a kasszahiányok. Ha valaki a kasszában flére számol valamit, olyan utalványt fogad el amit az áruház nem, vagy bármi más egyéb dolog, akkor az kasszahiányban jön ki, amit levonnak a dolgozó, így a diák béréből is. Megkaptam a feljegyzéseket, alá írtam, már csak a diákoknak kell! Minden szép és jó, majd irányomat a kasszasor felé vettem olyan szánt szándékkal, hogy én kosarat szedek, és közben gondoltam akkor az egyik diákommal közlöm, hogy hiánya lett. Odaértem hozzá, mondom neki (miközben a vásárlókkal foglalkozott), "K, van egy rossz hírem, bár annyira nem vészes :)" Meg kérdezte mi az, mondtam lett 2000 forint hiányod. Nem igazán zaklatta fel, elvégre 2000 forint nem nagy pénz, bár tudom, idegesítő, de aki nem figyel oda, annak ez a jutalom :) Később, akkor elkezdtem járni a diákokat, és oda értem B.E-hez. Pont nem volt nála senki, ült. "Szia, írd már alá légyszíves a papírt a hiányodról, mert szaladnom kell vele tovább!" Előzményként annyit, hogy igen csak súlyos, 12.000 forintnyi hibát csinált, mert elfogadta "állítólag" a SODEXHO-s meleg étkezési utalványt. Mondta nekem, hogy neki nem mutatták meg a felvételeket, hogy elhiggye-e, aztán meg igazán bizonyítékokat sem mutattak neki stb. Én mutattam neki a rovancs alapján történő elszámolást, mutattam hol a hiba... Végülis csak aláírta, mondtam is neki, hogy ha aláírja, ha nem, azt akkor is ki kell fizetni, mert ő okozta (megjegyzem: nem értek egyet ezzel a rendszerrel, de na... nem én vagyok a főfőfőfőfőnök). Mikor aláírta váltottunk pár szót, pakoltam volna össze, és látom, hogy sír... zokogott. Kérdeztem mi baj, nem válaszolt, kérdeztem kijösz a kasszából? Bólogatott. Szóltam B osztályvezetőnek, mutattam óvatosan hogy zokog a leányzó, azt mondta jól van kimehet. Megkérdeztem kimejek-e vele cigizni, azt mondta menjek. A dohányzóban kifaggattam, 2 iskolát jár egyszerre, nyelvvizsgára készül, azért szeretett volna dolgozni, hogy ezeket nyögje. Igen, megértem -mondtam, de sajnos ezt megcsináltad, nem figyeltél, előfordul még a profikkal is, néha nagyobb összeg is (na persze nem olyan nagyon néha, hanem hogy éreztessem a ritkaságát, KURVA ritka... de ezt azért nem mondtam, így is ki volt bukva szegénykém). Megnyugtattam, mondta, hogy többé nem akar jönni, jó, rendben.
És most jön csak a nap érdekessége! Kimentem a másik DV-nek meséltem mi történt, miért sírt, egyszer csak oda lépett hozzám E osztályvezető, mert hogy én bennem mennyire nincs emberség leégetni a diákot, hogy a vásárlók előtt hangosan ordítva mondom nekik, hogy kasszahiányuk lett, mert hogy én ezzel beégetem őket... Aztán azért védtem magam, "ne haragudj E, de amikor odamentem B.E-hez, nem volt se előtte, se mögötte senki ráadásul halkan beszéltem!!!" Ő folytatta: "De K-nak hangosan mondtad, és tudod mennyire zavaró az, hogy ha mindenki előtt hangosan mondod ezt és..." folytatta tovább, végső soron igaza volt, mondtam is neki, de haza fele menet gondolkodtam: 1. a vásárlónak(állatnak) fingja sincs mi az a kasszahiány, a diák meg ügyet sem vet arra, hogy most ki hallgatja azt hogy "2000 forintod lett hiány..." az állatokat az érdekli, hogy az ő kiválasztott termékeit beszkenneljék és kifizessék. Ennyi.
2. Tény, és való, hogy ez is egy szempont amit E osztályvezető mondott nekem, és pozitív hatásgyakorlásnak élem meg nem lebaszásnak, de könyörgöm... csak októberben vettem a DV-zést és a Project irányítást, egyszerre százfelé kell figyelnem, nem tudok mindig midenre óvó tekintettel nézni, és vele bánni is úgy... szóval azért nem kettőn áll a vásár! Elég sokon!
Mindegy, hazafele menet békés, boldog karácsonyt kívántam ám mindenkinek, még E osztályvezetőnek is, mert nem haragszom rá, csak más szemszögből szemléli a világot és az eseményeket, ezért pedig nem lehet elítélni senkit sem.
Na megyek, sütöm is a karácsonyra valót, holnap pedig az év utolsó halsátrazása :) És már 13 óra környékén itthon is vagyok, süthetek tovább :)
Köszönöm a türelmet!
Nos, egy olvasód már biztos van :)
VálaszTörlésÜdv ebben az elfáradt világban - saintmoty
Köszönöm! :)
VálaszTörlés