Igen, Szilveszter :) Ma nem voltam bent az áruházban(pedig mennem kellett volna), ma nem csináltam semmi(pedig kellett volna), mindössze az iskolaszövetkezet ügyes-bajos dolgaival kellett törődnöm, ami nem esett nehezemre, hiszen az óraszámot beírom magamnak :) Korán reggel traktáltak a hülyeségükkel viszont, amit nem fogok megköszönni :D
A személyzeti igazgató hívott, hogy a tegnap éjszaka elküldött e-mailben levő összesítés neki nem elég. Elküldte a táblázatokat december összes hetéről, és ez alapján javítsam ki a hibákat, írjam be a túlórákat, illetve adjam össze az óraszámokat. Köszi. reggel, ez tökéletes így ébresztőnek. Végső soron megcsináltam, csak jobb szerettem volna here-verészni, de sebaj. Ma csak ettem, ittam, ültem, segítettem féke légteleníteni... ennyi :) Kívánok mindenkinek ennyi teendőt az újévre :)
Aztán most sietek is, be kell fejeznem az iskola szövetkezet felé az összesítést, majd utána alszok, s megyek is bulizni :) vagy inkább egy hatalmas agyradírt tartani? Majd eldől! :)
Kellemes újévet, illetve szebb magyar jövőt!
Köszönöm a türelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése