Keresés ebben a blogban

2023. szeptember 24., vasárnap

Megborulási

 Tegnap tettem-vettem, a hűvös, esős idő miatt jobbára bent!
Reggel elvittem a nagy bringám első kerekét bringaboltba mert nem tudom hol van a folt készletem, pénteken délután pedig rendbe raktam a kis bringát! Holnap azzal is megyek! :) Ja, meg a boltban vettem rá hátsólámpát is! Az kellett.
Közben kaptam kölcsön keresztanyámtól és bátyámtól is, mert ez a hónap nem volt hozzám kegyes! Visszafelé a bringaboltból leakartam venni előre a kocsira szánt pénzt, ezt meg is tettem, majd mikor elakartam rakni, akkor döbbentem rá, hogy a Mihályka eladásából származó 110k is ott volt! :S
Baszdki! Feleslegesen szedtem le! Közben T.Á. kollégám is mondta hogy mennek egy illegál bulira ami az egyik partmenti városka hegyeiben van egy eldugott bunkerben! Aztán rájöttem: Hát van pénz more :D
Mivel kiderült, hogy ráadásul ismerősöm szervezi a bulit, így már pláne menni akartam! Úgy hogy fogtam húszezret, felváltottam, vettem piát, az egyik multi burgerezőben jól bevacsoráztam, és elmentünk...
Nem akartam durva dolgokat tenni, de sikerült! :/
T.Á.-nál elő került a kokó! Igen, ki akartam próbálni egyet s mást az életben, ez is közte volt, de már túl soknak éreztem, de belementem! A hatása érdekes volt! Jobb kedvem lett és beszédesebb lettem! De az eszem megmaradt mellette. :) Aztán mikor elmentünk néhány haverért, ott a helyszínen még egy csík... aztán még egy... majd MDMA... majd még egy... aztán a fű... aztán a vitt piám... Nem csaptam szét magam, félreértés ne essék! De kellemesen pörögtem, jól lefáradtam, rengeteget táncoltam, beszélgettem, ismerkedtem, stb.! Csak ebből nem lesz rendszer! Max. pia meg fű és kalap-kapu! Hajnal 5:40 körül indultunk haza este 22 utántól! Hajnal 6:10 körül már lakáson voltam.
Igen, bemindenezve vezettem haza az autót! Éjfél után már nem ittam, így attól nem tartottam, de meglepő módon észnél voltam, jók voltak a reflexeim, csak kibaszottul fáradt voltam! Aludtam kemény 2 órát, mehettem zenekari próbára :D :D

Viszont ma van anyám balesetének 10 éves évfordulója... holnap pedig a haláláé :(
Néha eszembe jut, vajon mit szólna mindehhez? Mármint hogy bátyám is, és én is olyan helyzetbe kerültünk, amibe! Hiányzik a hangja, a tanácsai, mindene...

Előre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése