Ja... amint írtam vasárnap, hogy jót koncerteztünk, az utolsó cigim elszívása közben éreztem egy éles fájdalmat a manduláim környékén... Másnap reggel 38,5 lázzal, hüvelykujjamnyi és gyengeséggel keltem.
Délután 13 óra körül elhúztam dokihoz, akkor már 39,6 volt a lázam! Mikorra sikerült elérni telefonon, már 14 óra elmúlt, és közölte velem, hogy egy óra múlva próbáljam meg újból, mert betegnél van! Na addig sikerült a közeli gyógyszartárba' bekéredzkedni... mire eljött az időm már 39,6-nál jártam, mire beértem a rendelőbe meg már 40!
Megkaptam a vizsgálatot és a gyógyszereket, a doki majd hanyatt vágta magát látván a szép nagy manduláim, a gyógyszertárban 15k-t ott hagytam, mondom fasza... Ezután két napi fekvés következett, mikor kedden felment 40,2-re, akkor meg hívtam mentőt, ők kapcsoltatták (a segélyhívósok) a helyi mentősöket, ők meg az ügyeletet. Ügyeletes leszart, hűtőfürdő -> rögtön megszűnt minden bajom :)
Végre két nap után -nehezen, de- tudtam aludni...
Azóta tettem-vettem a ház körül, elvoltam...
Holnap jön bátyám és még több mindent csinálunk majd.
S.Á-val végig tartottam a kapcsolatot, egyre többször csinálja azt, hogy eldob, majd vissza húz. Konkrétan ő azt vízionálja, hogy ő nem való hozzám mert én többet és jobbat érdemlek! És ez kiakaszt! Most még tartom magam, és finom vagyok meg megértő, mert tényleg szar most az élete, de kezdem unni! A ma reggelinél felhívtam... a holnapinál már tiltom! Nem vagyok rongybaba!
Keresés ebben a blogban
2023. szeptember 8., péntek
Mandula Gyula újra támadt!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése