Elég magányos vagyok!
És bár tökéletesen meg kéne barátkoznom az érzéssel, egyszerűen nem tudok! Valami belülről folyamatosan arra késztet, hogy menjek, csajozzak, csináljam, ne verjem ki, pihenjek, de aktívan is pihenjek...! Viszont az agyam tudja, hogy most tényleg jó lenne kerülni a nőket.
Azt a részét már megszoktam, hogy hazajövök, és senki sem vár rám! Sokszor már ösztönből keresem a lehetőségeket kire kéne ráírni vagy felhívni, vagy bármi más... Nyomkodom a telefont mintha nem volna más, és beszélgetnék... ha volna kivel! Aztán eszembe jut "hogy" és jaaaa...! Dehogy.
Cudar lesz ez a pár hónap úgy érzem! Cudar lesz ez az egész! És amikor kimentem külföldre, akkor is lesz biztos pár hónap magányom!
Ma beszéltem az egyik gépkezelővel, M.J.-vel! Ő is 32-33 éves kora körül lett magányos egy hosszú kapcsolat után, és még utána 2 évig(!!!!) nem volt senkije! Majd véletlenül talált rá, a -mára már- menyasszonyára. Bakker, belegondoltam! Ha még nekem is 2 évig kell ezt elviselnem, én nagyon hamar lecsúszok egy olyan lelkiállapotra, ahonnan nehezen lesz visszaút! Biztos hogy lesz, nem arról van szó, csak kurva nehezen! Nem tudom...
Valamit ki kell találni! Magammal kell foglalkozni, barátságokat kialakítani, és valahogy pénzt szerezni. Ismerős? "Ön ebből csak kettőt választhat!" :/
Előre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése