Az elmúlt 96 óra történéseit fogom most elmesélni.
Reggel (27.-én), ülök a melóhelyemen, elvagyok, majd csörög bátyám: "Ülsz, vagy álsz?" Most ülök, mert? " 'Á' tegnap este bejelentette, hogy elhagy!"
És innen indultak be az események, amelyek miatt jelenleg azt gondolom, hogy kurvára elegem van az egészből, és ott rohadjon meg az egész, ahol van!
Megtörtént a telefon beszélgetés, hüledeztem, majd belevetettem magam a munkába. Odabent felvetettem, hogy kit érdekel egy kis ingyenes edzés :) Ketten jelentkeztek fahasításra :D Közben D-vel próbáltam volna tovább haladni, de nem egyszerű, telefont kicsikarni ettől a nőtől keményebb, mint első találkozót kérni mástól!
28.-án elhatalmasodott rajtam egyfajta magány érzés. Rosszul esett! Belegondoltam abba, hogy L vígan éldegél az új hapsijával, az exeim nagy része szintén el van, a barátaim messze innen, itteniek nincsenek, és D-vel hát... nem megy könnyen! Az amcsi csajjal is beszélgettem volna, de alig lehetett elérni egész héten, fura volt kicsit! Ennyit erről! Maradt a magány, a kínos elfoglaltságok keresése!
29.-én azaz tegnap, D-vel a szokásos szenvedések napközben, délután hívott bátyám, hogy otthon vagyok-e, van-e nálam valaki, mert lejönne! Nem tud otthon maradni. Mondom gyere! Előtte megbeszéltük, hogy vasárnap 2.-án felmegyek hozzá néhány cuccért, de délelőtt lehetőleg. Később hívtam, hogy ha már elindul, elhozhatná a kért dolgokat, de már úton volt! Utána megint hívott, hogy ha bárki keresné, nem tudom hol van!... na mondom fasza! Bevallom őszintén itt már elfogott az érzés: A minden mindegy érzése. Belegondoltam milyen rosszul indult az év, hogy mit éltünk át ez alatt a szűk félév alatt, és hogy vajon mi jöhet még? Mit kell még átélnünk? Nem volt még elég? Nem volt elég az én összeomlásom? Most még P-é is kell? És mi lesz ezek után?
Csak az üres magára hagyatottságot éreztem! Semmi mást! Keresztanyám is ahogy hívott, elmondtam neki, hogy nem tudom mi vár ránk, de itt lépni kell! Menni kell! Én nem maradhatok így itt tovább! Se kutyám, se macskám, az ég egy adta világon senkim sincsen szinte, D is olyan mint a kutyavacsorája, és szerintem ennek semmi köze a munkáihoz! Jövő héten komoly beszélgetést szeretnék kezdeményezni vele! Mert egyrészt tudni akarom végre mit érez irántam, vagy hogy hogyan gondol rám egyáltalán?! Mi volt ez a szünetkérés, és utána rögtön a bál?! Tudni akarom! K és I is egyedül van, ráadásul messze tőlem... Elegem van! Mérhetetlenül és kimondhatatlanul elegem van!
P persze feljött, kipanaszkodta magát majd elment...
És jött a mai nap, a csúcsa az egésznek! Mindig is sejtettem, hogy unokaöcsémmel "nem teljesen stimmel minden", magyarán megmondva szerintem a fiúkat szereti. Ma hajnalban N, az unokahúgom hívott és hát elmondta, hogy tényleg így van. És azóta folyamatosan két dolog jár a fejemben: hogy mi lesz P reakciója ha egyszer megtudja, hogy az egyetlen fia meleg, és hogy az érzés bennem most már azt mondja, "rajtam múlik a családfám sorsa"! És ezek az aggodalmak és félelmek a fentieket legalább megháromszorozták... Nesze neked eddigi munka a lelkeden, Szomorúan Magyar! Ez kellett most! Egész nap ezen kattogott a kibaszott agyam, mármint a reggeli+tegnapiak összességében! És ha azt hinnéd, hogy ez elég volt és ennyi, vége, hát neeeem! Kicsit sem! Az egyetlen mentális támaszom, hogy D-vel beszélhessek telefonon, szertefoszlott! Megígérte többször is, hogy indulás előtt hív... Aha! 17 óra után azt írta még mindig trécselnek és nem indultak, 1,5 órával később, már 1 órája úton voltak...! Na, és itt lett elegem cseppet nagyon, de kibaszottul kurvára! Ezt írtam az amcsi csajnak:
"
Nem tudom mi lesz ebből, de lépni kell a helyzet ellen, ez így nem maradhat!!!
Most óriásit sóhajtva írom ezt le: Előre! :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése