Keresés ebben a blogban

2023. június 25., vasárnap

Vagy mégsem?

 Na jó, én már tényleg nem tudom hova tenni a dolgokat! :D De komolyan! XD

Tegnap előtt meghozták a tűzifát, tegnap, azaz szombaton itt volt bátyám felvágni mindet, és miközben toltuk az ipart, jött egy üzenet D-től: "Te mit csinálsz ma este?" Itt már sejtettem hogy valami készül a részéről :) Nos, bálba hívott meg. Ami egyrészt kecsegtetőnek hangzott az előző szünetes dolog után, másrészt fel kellett készüljek , ugyanis péntek este bánatomban elmentem bulizni az amcsi csajjal és az unokahúgaival :D Nem, nyugi, nem történt semmi szexuális, ellenben ivászat és sok mély beszélgetés az volt :) ott aludtam nála, másnap reggel meg is köszönte, hogy nem akartam vele lefeküdni! Annyit írtam erre: "I was drunken, not stupid!" És ezzel mindketten megnyugodtunk :D 

Na szóval, a kevés alvás és másnaposság kombóját rásegítve favágással, én úgy döntöttem hogy délután amint P elment, porszívózás, fürdés, és pár óra alvás! Addigra már D-vel lebeszéltem az estét. Úgy is lett, mentem tuskóba, vettem cukrot és energiaitalt(bakker! A cukrot kint hagytam a kocsiban!) majd elmentem érte. Gyerekek! Ahogy megjelent előttem abban az egyberészes ruhában, hát erősen megfogalmazódott bennem a nemi erőszak gondolata :D aztán egy apró szépséghiba: otthon maradt a bornyitó xD csóri mehetett vissza! :) Elindultunk, megérkeztünk, kocsiban bor kinyit, közben beszélgettünk mélyebb dolgokról, majd bementünk. Életemben soha be nem tettem volna a lábam egy ilyen helyre :D de érte megtettem! Valamiért úgy érzem hogy vele jó lesz! Ránézek, és amikor rám néz és mosolyog hirtelen mindent elfelejtek és csak az a nézés marad számomra! :) Olyankor kizárul minden, és csak és kizárólag azt érzem, hogy igen! Hazaérek! Haza fogok érni! Nyilván mondtam neki hogy táncoltam már hasonló zenére, de nem vagyok profi, de azért megjegyezte párszor milyen béna vagyok xD Közben elhívta az egyik barátnőjét aki lejött a párjával, megismerkedtünk, elvoltunk! Azért rengeteget táncoltunk, és a fenti nézés annyiszor megtörtént, hogy még a zene ütemét is eltévesztettem csomószor! :D de olyan jó volt, hogy szívem szerint ezt a pillanatot élném át újra és újra! Nagyon sokszor kezdeményezte a csókot, az ölelést... Istenem, de régen éreztem már ilyet! A lelketlen dugások és az L-lel való majd' 12 év alatt sosem! Leírhatatlan amit most érzek! Mintha a hála keveredne a boldogsággal, mintha ez a lány immáron a részemmé vált volna! :) Ezt még soha senkivel nem éreztem! 

Aztán innentől kicsit elcsúsztak a dolgok! Tehetősebb cimboráink csak hozták és hozták a bort neki, amitől annyira becsiccsentett, hogy hányás lett a vége... Úgy volt feljön ma, de haza kellett vigyem. Szóval kicsit csalódott vagyok, mert már régóta beakarom bizonyítani neki, hogy nem fogom egy dugás után eldobni! Sőt, igazából azt nem értem, hogy az eddig átélt dolgok után hogy nem esett le neki? :/ Na mindegy, szóval most figyelek, csinálom amit eddig, és haladok tovább vele! :) 

Előre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése