Óóóóó Április 27.-e volt a nap, amikor végleg megéreztem milyen nagy szarcunami készül felém! Vagyis inkább már abban vagyok egy ideje, csak most esett le.
Valamikor 20.-a tájékán szólt L, hogy járt bent a helyi önkormányzatnál és szóltak, hogy baj van, és a baj neve talajterhelési adó. 2024-ben hozták be, drága fidesz elvtársék, és most elért engem is. Ugyanis, én vagyok az egyetlen a faluban, aki nincs rákötve a szennyvízre!
Nyilván ez nem az én hibám, hanem az előző tulajé, aki itt lakott 40 évig. Nagyjából 120k lesz a bünti, előreláthatóan.
Elkezdtem intézni a bekötéshez szükséges dolgokat, beszéltem a szomszéddal, mivel rajta keresztül kell átvinnem a csövet, és van vállalkozóm is. Az eddigi infók alapján egy sejtésem van: Nagyjából 3-400k lesz a procedúra.
Na de 27.-e hétfő!
Belibbenek a fogorvosomhoz, éppen szájszkennelésre érkeztem, a végén pedig kérdeztem milyen opcióim vannak a már hetek óta gennyes fogamra, mert ugyanis az korona+híd alatt van. Hát, sajnos nem sok minden! Mivel fiatal vagyok és törődnöm kell az állkapocs csontozatommal, ezért implantátum kéne.
Ugye ezt mind tudjuk mennyit jelent!
De kedves volt a doki és állítom, nekem van a világon a legjobb fogorvosom: Nem elég, hogy a CT-t ingyen megcsinálta, de még a felét is hajlandó elengedni az implantátumnak, csak a külsős munkát (labor, technikus) kell kifizetni. Ott menten azt hittem elsírom magam, de komolyan.
Szóval izomból kerestem másodállást vagy bármit ami pénzt termelne, még a kocsi eladására is ráadnám a fejem, de rájöttem hogy ez a pénz gyorsan kell!
Szóval,... most felkészül a Cofidis, és csóri M, aki azt mondta ha a nevemen lesz a hitel, a havi törlesztőt kitudja fizetni nekem...
Baszdki, hogy önmagától az ember már semmit nem tud elintézni!
A FASZ KI VAN!
Ja, és természetesen emiatt a külföldi utam is bőségesen csúszik. Lehet egy egész évet!
Kezd nagyon elegem lenni!
Előre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése