Itt vagyunk... Tegnap érkeztünk L-lel, két komoly indokból: nagyapósom tölti 11.-én a 90.-et, anyósom a ... igen, elfelejtettem, L-nek pedig citológia.
Útközben is furán éreztem magam, együtt, egy kocsiban, nem volt kínos csend meg ilyesmi, de én nem szeretek már vele egy légtérben lenni! Nem haragszom rá, de a helyzetem, ÉS a jövőbeli helyzetem okozója az ő! Eltiporta az álmomat, tetemes eladósodás várható, és talán emiatt nem akad majd senkim... Szóval ja, nem volt fényes, de azért próbáltam magam szórakoztatni zenével :) És ráadásul, mivel apósom még nem tudja hogy mi van közöttünk, itt kell aludnom náluk, vele, egy ágyban, mindezt úgy, hogy minden körül vesz belőlük: a szagok, az ételek, a fényképek, minden!!! Nagyon szar érzés! Fáj! Nem azért, mert még szeretem, hanem mert ő miatta nem tud megvalósulni talán semmi, amit eddig akartam! 32 éves leszek 1 hét múlva. Eddigre már legalább 1 gyermek apukája szerettem volna lenni... :'( Este iszogattunk kicsit apóssal, és jött a tíz milliós kérdés: most akkor lesz gyerek, vagy sem? Egy pillanatra totál lefagytam, de gyorsan reagáltam! "Alul oké vagyok, felül oké vagyok, látod a jányt'... Húzza az időt!" Vagy valami ilyesmit mondtam... Nem sok kellett, hogy ne csússzon ki a számon! Aztán hamar kidőltem, olyan 19:30 körül, oda jött a kutyusom, akit együtt hoztunk ki a menhelyről még 2020 februárjában, és elköszönem tőle! Zokogtam, sírtam, mert soha többé nem fogom már látni! Idén talán egyszer fogok tudni jönni a városba, és ennyi! Ez év kifújt! Utána pedig nem lesz sokáig lelki erőm ellátogatni hozzájuk csak a kutymorgó miatt! Sőt, talán pénzem sem... Megsírattam szegényt, mert keresni fog, amikor pedig ha véletlenül meglát, majd ki fog ugrani a bőréből! Mondhatni, szó szerint álomba sírtam magam. Hajnalban keltem, jobb kedvem volt, de nem az igazi! Korán lementem M-hez, beszéltem vele is sokat és tul.képpen ha minden kötél szakad, akadnak majd vésztervek, de én azt nem akarom! Az már túl durva lenne! Nevezetesen az, hogy eljön hozzám lakni... Ez nekem, és a leendő párkapcsolatomnak nem használna, ha elköltöznék onnan, M maradna a baszott nagy házban egyedül? Vagy menne méregdrága albérletbe? Ezt nem akarom neki! Sőt, nem akarom senkinek sem! Utána elvittem L-t és az anyukáját a citológiára, közben M-hez visszajöttem, kimentünk a temetőbe, onnan vissza L-hez, hazafelé bolt, kitettük őket, majd zöldséges, húsbolt, aztán segítettem M-nek túróscsuszát csinálni :) olyan 12:30 körül vissza indultam volna a szállásra (anyós), de a kocsi hideg volt, így arra gondoltam hogy benézek az alma materbe :) pont összefutottam a volt osztályfőnökömmel, sztorizgattunk, régi emlékeket beszéltünk, ki, hová tűnt a tanárok közül, stb. :) Jó volt! Aztán felmentem, és mivel apósom bealudt, elkezdtünk beszélgetni a dolgokról: hogy érzek, mit tervezek, mennyire sajnáljuk, ő megsíratott engem, én már nem tudtam... Tényleg úgy gondolom, hogy ilyen jó anyósom még egy talán nem lesz, de már nem tudtam sírni... Bár ahogy írom ezeket a sorokat, kerülget kissé, de tartani akarom magam... Kajával, piával, mindennel kínálnak, de nem esik jól semmi! Félek! Hiába akarom letudni a dolgokat a lehető legkevesebb veszteséggel, de attól tartok, hogy ez nekem csúnya lesz! Végülis, mindegy... Már mindegy, ez van, valahogy meg kell oldani, bármi is legyen ebből! Én nem fogom hagyni magam, sem a házat, és bizonyos dolgokban a végsőkig elmegyek, ha kell!
Csak menjünk már innen! :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése