Ma egy kicsit olyan vagyok mint egy hisztis picsa:
Csóri telefonom kezd tönkre menni, ezért egy jócskán leárazott tavaly csúcstelót néztem ki magamnak a szolgáltatóm honlapján. Megrendeltem még ott Debereceneben', és ma hajnalban 6:33-kor jött az SMS, hogy átvehetem. Vehettem VOLNA, ha a névváltoztatás miatt legalább a személyi igazolványom száma megegyezik.
Mivel a telefon utolsó darabos és a rendelés törlése állítólag 3 napot is igénybe vehet, jó eséllyel nem lesz egy darabig telefonom, és szophatok a merülő akksival, és a töltő póráz szerű cipelésével magam után.
Nem értem miért, de annyira felbaszott agyilag ez az eset, hogy szívem-szerint tombolnék, hol ott igazából hogy ki volt a hülye, azt csak a jó Isten tudja megmondani én már nem emlékszem, ráadásul EZ CSAK EGY TELEFON!!!!! Sebaj, - gondolhatnám magamban - hisz lesz még más telefon is, de valamiért nekem az kellett volna és emiatt rohadt pipa vagyok. Tudod milyen régen éreztem már ilyet? :D Szerintem kamasz koromban utóljára. Érdemes lenne önvizsgálatot tartanom mitől lett ez a reakció elhatalmasodva rajtam.
Kicsit más:
Nagyon sok mindent elfelejtettem ami történt az előző két bejegyzés között, pedig történtek ám bőszen dolgok, de egyszerűen már nem emlékszem. Ebből azt a konzekvenciát vontam le, hogy muszáj leszek újra írni még akkor is, amikor az tilos ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése