...és bizony, történtek dolgok :) A kiadóval alakulnak a dolgok, úgy érzem jó irányban haladok a zenével. Melóhelyen csak a szokásos, bár a tököm ki van vele, szívesebben csinálnék mást (ha már a zenét említettem), és ott van L... elég sokat veszekedtünk az elmúlt időszakban, de le kell vetkőznöm a gőgömet és egómat, mert bármilyen szarul is esik kimondani/leírni de én is hibás voltam ehhez.
A hétköznapokról csak annyit, hogy intéztem a mindennapi dolgaimat. Tehát zenéltem, dolgozgattam, elvoltunk magyarul!
Aztán nem régiben jött egy új Balaton Szelet játék ezzel az új kakaós ízesítéssel, és láss csodát nyertem :D egy 10k-s vásárlási utalvány... tél előtt pont jól fog jönni!
Ezzel egy időben K is rászánta magát a saját autó megvásárlásásra, el intézett mindent, mostmár nekik is csak apró simítgatások vannak hátra.
Ki akartam szakadni a fogaskerékből, így úgy volt, hogy lemegyek K-hoz és segítek autót venni... nem bírt várni, már kedden megvette 6.-án. De sebaj, K.J-nak úgy is szülinapja volt pénteken, ünnepeljük meg! :) L beteg volt, de nem is mondtam meg neki az igazat, hisz végre nélküle akartam egyet csapatni. Lejött K, a barátnője B és K.J. együtt 4-en kényszerítettük térdre a fővárost :D Vagyis inkább az engem!
Egy szórakozóhelyen eszméletlen jó zene szólt, kis, családias hangulat, és pia... Olyan ügyesen tomboltam, hogy eltörtem a saját lábam, plusz ínszalag húzódás -> MEGINT. Egy kis szőke kékszemű jányka' segített a pasijával, aztán meg lett mindenki más is. K hívta a mentőket, bevittek a Honvédba. (Maga Zacher Gábor volt a fődoki, állat mi? :D :D :D ) Itt egy fiatal orvos, kétszer megröntgenezett, kaptam injekciót véralvadás ellen, majd valamikor 5:45 tájékán engedtek el ÉJFÉLTŐL!
Az agyam majd eldurrant!
De tudjátok mit? Nem ez volt a legdurvább... féllábon elugrálni a villamoshoz, onnan le a Puskáshoz, ott a wc-re, vissza a megállóhoz és stb. Mindezt begipszelve, a Puskástól egyedül, odáig tudtak csak K-ék segíteni. Kezembe a balcipőm és zoknim... 0 táska, 0 szatyor... csak pénzem volt (nagy csoda!) és szégyenérzetem.
Tudjátok mire döbbentem rá immáron második napja gipszben?: Őszinteség, Bizalom, Tisztelet. Mindig ezt papolom azoknak, akiknek segítek ha párkapcsolati zűr van. Erre én mit teszek? Nem vagyok őszinte, nem tisztelek, de még csak nem is bízok. Nincs kifogás, hiába hogy ezt nem én kezdtem... azt is szoktam mondani, hogy "legalább az én alsógatyám legyen tiszta, ha ő hülye akkor is!"... erre tessék!
Édesanyám halála óta nem találom magam, elvesztem, eltűntem. Néhány apró részem visszatért bár, de nem teljesen, alig tudom magam visszahúzni ebből a gonosz, egoista önmagamból! Mintha kettéoszlott volna a személyiségem és ez a gonoszabbik magába olvasztotta volna, mint egy vacak Ctrl+C, Ctrl+V...
Sebaaaaj, a felismerés az első út a gyógyulás felé! Szokták mondani az alkeszok (IS!).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése