Miért?

Olyan dolog történt, amely csak a legrosszabb félelmeimben fordult elő, melytől mindig is megakartam óvni őt, ki az életet adta nekem: szeretett Édesanyámat.
Szeptember 24.-én kedden éppen dolgoztam, vagyis dolgozgattam, nem nagyon volt kedvem, fura is volt aznap a hangulatom. Ekkor Hívott M, hogy nagyon rossz híre van: balesetet szenvedtek. Azt mondta anyámnak csak a combcsontja tört el, nem látszik vészesnek.
Még aznap párom szüleit ugrasztottuk, hogy szaladjunk fel Miskolcra a baleseti sebészetre, mert ott vannak mind a ketten. Bepakoltam előzőleg a két utazó táskámba mind a kettejüknek ruhát és ami ilyenkor kellhet majd elindultunk. Útközben a 26-os főúton megtaláltuk a roncsot, de már csak a mi kocsinkét, a másikat már elvitték. Az a rengeteg hús, amit épp a boltban vásároltak ott volt összeszedve mocskosan, koszosan. Azt gondoltam bánná a fene azt a több tízezer értékű húst, csak anyám jöjjön rendbe. Tovább haladtunk, elértünk Miskolcra és várnunk kellett, mert műtötték. Gondoltuk pozitívan valószínűleg csavarozzák, de sajnos nem: Le kellett amputálni a jobb lábát. bementünk hozzá, reagált arra, amiket mondtunk, persze nem engedtük beszélni, nem is tudott volna. Mondtam neki, hogy jöjjön haza mert szükségünk van rá. Bólogatott.
Hazamentünk, a rendőrségről elhoztuk azt a rengeteg húst és a kocsi pumpát meg egyéb dolgait, hazavittük, kipakoltunk, és párommal elkezdtük mosni azt a rengeteg húst. Végig az járt a fejemben, hogy megoldjuk, megkapja azt a szeretetet, amit ilyenkor kell, sőt, többet is. Hogy a felépülésben nagyban szerepet játszunk majd, még ha ez azzal is jár, hogy nem megyek vissza Pestre dolgozni. Ez érdekelt a legkevésbé. Csak érjen haza épségben.
Másnap reggel felkeltünk, M persze nagyon betegen, több helyen is sérült. Egyszer csak jött egy SMS az intenzív osztályról, M visszahívta és akkor közölték a hírt: Édesanyám elhunyt 25.-én reggel 7 óra 20 perckor. Egy világ omlott össze bennem, hogy amitől óvni akartam, és féltettem, ami csak a legrosszabb rémálmaimban sem történhetett volna meg, most bekövetkezett.

Ami utána történt már csak a "szokásos", rengeteg sírás, szomorkodás, a hír közlése rokonokkal, ismerősökkel...

Bár inkább a hús veszett volna oda.

Anya! Nagyon hiányzol!