Keresés ebben a blogban
2013. április 17., szerda
Helyzetjelentés/elmélkedés
Eltelt kis idő azóta, mióta ide (s)írtam, történt is egy s más, de na. Manapság semmihez sincs kedvem :) Történtek jó s rossz dolgok is, velem is, mással is, szóval éljük csendes kis életünket, ami remélem nem sokáig marad csendes a pozitívumoktól.
Zenei karrierem úgy tűnik felívelni látszik. Stílust váltottam, és megtetszett az egyik libanoni illetőségű kiadónak, kik szerződést ígértek nekem. Közben elkészítettem egy új számot, amit csak azért nem illesztek ide, mert akkor lebuknék, hogy ki is vagyok :) Elég, ha 1-2 ember tud erről a blogról. Szóval készítettem egy új számot, ami annyira jól sikerült, hogy a rocker ismerőseim is ezt dúdolják már lassan egy hete. És ha ennyire megtudok fogni más gondolkodású embereket is a zenémmel pozitív értelemben, akkor már csak tudok valamit nem? :D Ha mást nem az egerentyűmet koptatni, de az se semmi.
Hétfőn lesz két hete, hogy elhatároztam, ÉS(!!!) tettem is annak érdekében, hogy abbahagyom a dohányzást. Segítségem a Nicorette rágók garmadája, és az akaraterőm. Sikerül a projekt, csak mindig szem előtt kell tartanom, miért akarom abbahagyni: A mélyebb, kipihentebb alvás, kevesebb zihálás a lépcsőn, jobb közérzet (enyhe túlzás, inkább SOKKAL JOBB közérzet), jobban bírom a szexet, sőt, még a spermám is több. De most komolyan, sokkal több úszót termelek azóta :D Már csak a kinézetem és a súlyom aggaszt, bár a súlyom nem aggasztana, ha mind izom lenne :D Vagy csont, de az már furán nézne ki.
I-vel is rengeteg minden történt, legutóbbi epilepsziás rohama kis híján amnéziába torkollott, vagyis amnéziás lett, de csak "foltokban". nem emlékezett az exére, rengeteg élményre velünk és másokkal kapcsolatban, és igyekszünk neki elmondani/segíteni az emlékeket. Nem vészes a szitu, csak szörnyű hallani, amikor azt mondja "nem emlékszem". A szüzességének elvesztését is elfelejtette, pontosabban annak dátumát. Pedig igen csak jeles alkalom volt, mivel egyszerre vesztettük el én, és ő is, bár a lányra emlékezett, ami viszont jó pont. Azóta el van fent pesten, elköltözött az albérletéből, és szobatársnak állt, olyan baráti közösségbe került, ahol még alkalmi kefélő partnere is akadt, hetente néhányszor körbe futja a Margit-szigetet, szóval el van :) Kicsit irigylem is. Sőt, nagyon. :)
K, Dunaújban megszokta új munkahelyét, akárcsak én, ő is életstílus váltáson töri a fejét.
A zenekarban a legelső alakításunkat ellepte a hó, így a márciusi hősök szelleme csendben pihent a Petőfi téren. Viszont volt egy temetésünk, mert a városban egy eléggé fontos személy halt meg, nagyon fiatalon.
Remélem a zenekar jövője nem fog negatív irányba fordulni, bár, ha azt vesszük milyen volt a helyzete mikor bekerültem, ahhoz képest már át is fordult. Emlékszem, 2005 áprilisának közepe után, 15 és 25.-e között kerültem be. Minden próbán kaptunk 600 forintot, fellépésenként pedig 1200-at. Néha 2400, de nem volt ritka a 3600 sem. És ez csak egy kicsike jó pont volt, hiszen a társaság az együtt zenélés különös hangulata mindig is többet jelentett nekem. Nem akarom fényezni magam, de ha nem volt pénz, lehetőségem szerint akkor is ott voltam, mentem, és zenéltem, sőt, még egyszer fekvőgipszes lábbal is mentem Május 1.-i ébresztő zenét csinálni. Megboldogult Réz Lajos bácsi is segített a busz lépcsőjén fel, le ugrálni. Ezek az emlékek azért jó érzéssel töltenek el. :)
Sajnos ezeket az élményeket több tényező is veszélyezteti: A város vezetőségének hozzáállása, néhány már-már maffiózó tevékenysége, a munkalehetőségek egyáltalán nem bő választéka, és az ezzel járó újabb emigráció veszélye. Mert ha sajnos innen is kitúrnak, akkor muszáj mennem. Persze ha neadjég' mennem kell, először igyekszek nem messze kerülni, de sajnos ember tervez...
Hiányzik azért a sok régi emlék. Amikor K és I is itthon voltak, bicikliztünk, kis kamasz korunkban letaperoltuk a nőket az utcán, később bulizgattunk, csajoztunk... :) Talán igazak sem voltak, de egy biztos: mint a holtak, az emlékek is olyanok, hogy csak akkor halnak meg, ha elfelejtjük őket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése