Elveszett Egó

Talán nem is írtam milyen gyötrelmeim vannak mostanában. Mármint lelki és spirituális szinten. Már egy jó ideje, köszönhetően a tavalyi év viszontagságainak teljesen kifordultam önmagamból. Nem vagyok már olyan szociális, mint régen, nem érdekelnek már azok a dolgok sem, mint régen... nem vagyok már önmagam. És egyrészt L is az oka ennek. A stílusa, gondolkodásmódja rengeteget változott, amióta hazajöttünk Pestről, és sajnos negatív irányban. Nem bírom már hallgatni a mondatait, már a puszta jelenléte idegesít. Igen. Soha nem gondoltam volna, hogy ide eljutok. Sűrűn kérdezgeti tőlem, hogy szeretem-e még egyáltalán... és nem alaptalanul. Nem tudok már vele úgy viselkedni. Rengeteg hülyeséget csinál, amin nem hogy változtatna, még több és nagyobb hülyeséget csinál. A családját is unom már. Még annyi idiótát mint ami ott van, hihetetlen.

És tulajdonképpen ehhez még valami hozzátársul: most élem az egós időszakom. Most van az a korszakom, ami az életem további alakulása szempontjából fontos dolgokat előtérbe helyezi, előre gondolkodtat, és cselekedésre késztet, de sajnos/nem sajnos ebbe mások nem férnek bele. Még K és I sem. Mondjuk őket azért nem hanyagolom, hisz máig úgy tartom, hogy a barátság örök, a szerelmek elmúlhatnak. Lehet ezt is rosszul gondolom? Lehet én vagyok csak ilyen idióta, hogy a barátságokat többre és fontosabbnak tartom, mint magát a szerelmi életet? Egyáltalán mi a rossz? Tavaly November 17.-én egy állati jó bulit csaptunk fent K-val és I-vel, egy nagyon jó helyen, tele jó csajokkal. Simán csajozhattam volna, de nem tettem. A farkam kívánta, de az eszem lestoppolta. Hazafelé, hajnalban a vonaton mély depresszió kínzott, aludni sem tudtam, és folyton azon gondolkodtam vajon mi is a rossz? Rossz dolog az ösztönös és evolúciós éhségeimet előtérbe helyezni az erkölcsi helyett? Vajon mit csinálok még rosszul? MI A ROSSZ? MI A JÓ?
Aznap ezt posztoltam a facebookra:
"Amikor kétségek közt érlelődsz, és nem tudod jól cselekedtél-e, vagy hogy egyáltalán mi a helyes, csak gondolj arra, hogy talán nem vagy ezzel egyedül, és talán egyszer meg is találod a választ. Létezzék egy felsőbb isteni hatalom, vagy bármi más iratlan "használati utasítás az élethez" az felül írhatja az ember által elképzelt és helyesnek vélt viselkedési/hétköznapi normát. Talán ez az életünk értelme, nem is a szaporodás? Vagy azért szaporodunk, hogy egyszer valakik megtalálva a választ így nevelje át az emberiséget? Létezik egyáltalában ilyen, és ha igen, hol van, hol keressük, és miként, az emberi élet mely területére vonatkozik? Én élni akarok, amikor megtaláljuk. Legyen az egy következő vagy mostani életem, de tudni akarom a választ, hogy hol ronthattam el, mi történik velem és miért ezt kell megtapasztalnom?"

Aznap este s mikor ezt írtam, hajnalban nagyon ki voltam bukva. Igazság szerint addig nem is leszek teljesen boldog, míg meg nem szerzem azokat, amelyeket akarok. Pedig megfogom. Mind lelki, mind anyagi szinten. Mert az az ember, aki életében soha nem küzdött semmiért, legyen az valamely álma, vagy csak egy szimpla dolog, mert többre tartotta a kényelmét, vagy félt, az az ember nem is fog teljes életet élni. Még ha el is bukik élete legtöbb harcos mozzanatában, akkor is jobb életre számíthat, mint azok, akik nem harcoltak. Vagy nem KELLETT harcolniuk. Ugye kedves új gazdag elit?

"Kelj fel, és harcolj!"