Keresés ebben a blogban

2010. január 22., péntek

"Vak pali, vak pali mindent lát..."

A mai nap fénypontja az esti szereplés volt a zenekarral, a Magyar Művelődés napja alkalmából. Ha jobban tetszik K U L T Ú R A alkalmából. Bocsi, ha néha értetlen vagyok, de igyekszem kerülni az idegen szavakat!
Na szóval megérkeztem a megadott időpontra, talán lázasan, de betegen. A nyirokcsomóm sikeresen bedagadt vagy egy jó hete, és fáj is. Szedem a gyógyszarokat, hatnak is, csak lassan.
na szóval, éhesen érkeztem, így feltankoltam majd' egy féltányér pogácsával és egy kispohár üdítővel, majd lekísértem ezeket egy cigivel.
Eljött az idő, fújnunk kellett, s a Himnusz után kezdtünk is a Hunyadival, majd végig sorba: Rákóczi, Fejérvári, Sebor stb. stb. A Fejérvári indulónál olyat csináltam, mint még eddig soha :): Az elején a bevezetőből az utolsó két taktust egy oktávval feljebb játszottam :D
Jó volt na x) És a lázam is elmúlt a fújásoktól, valamint az indulóink közt halott szép versektől, népdaloktól. Jó volt ez a nap na, csak kevés ez a 24 óra...

3 megjegyzés:

  1. A Fejárvái az igazából Fejérváry :)
    "cigaretta, kávé, kóla, féééldeci"
    voltak benne szép részek :D

    VálaszTörlés
  2. Voltak, és a kedvencemmé vált a Fejérváry a Sebor után :)

    VálaszTörlés