Ma hajnalba rosszat álmodtam, úgy keltem fel, mint egy kisgyerek akit megijesztettek a sötétben! Igen csak meghatározza az egész napomat egy álom. Ha olyan rosszat álmodok mint most, akkor egész nap olyan "világvégi" hangulat van rajtam, ha valami igazán felemelőt, akkor rám sem lehet ismerni :) De az utóbbi ritkán van. Reggel 7 előtt nézem a számla egyenlegem, hát rajta termett 42.086Ft, hirtelen felakadt a szemem: "megjött a fizu". Első utam a suli helyett a bankba vezetett, majd le is kaptam a 42-t, mert hát a zsidó bankok 1000-es címlettől kisebbet nem adnak ki. Mindegy is, szartam én arra a 86 forintra, boldog voltam. Végre van mit költeni. Pár órával később még is csak furdalt valami ott bent, mert nem akartam elhinni, hogy 6.án már küldték. Hát, kellett nekem telefonálni, kiderült, hogy a pesti pénzügyes csaj (kinek neve számomra is homály) véletlenül kétszer utalta a diákok decemberi kasszahiányát a számlámra. kétszer 21.125 forint... De hogy lehet "VÉLETLENÜL" kétszer utalni pénzt? Én ma délután vissza is utaltam a felét, a másik 21.125 forintot, de egy csaj csinálta, és láttam mit pötyögött összegnek, ezek a bankos csajok már profik :D "nem hibázhatnak" :) elvégre pénzről van szó, vagy mi fene. Mindegy, a női észjárás mindig is rejtély marad a számomra. Na, eltelt a suli úgy, ahogy, s nem is kívánok többet szólni róla. Szünetekben ment a telefon jobbra-balra, és mint már említettem ekkor derült ki, hogy nem a fizum jött, jó. Azt is mondtam, hogy du. visszamentem és "Téves átutalás" címen visszautaltam a lóvét, utána irányomat az áruház felé vettem. Bemegyek, furamód mindenki szar kedvű volt, legalábbis úgy tűnt, bementem az Adminisztrációba, befizettem a diákok kasszahiányát, s mint aki jól végezte dolgát, elindultam kifele, majd egy másik nagy áruházba bemenvén vettem két Túrós rúdat, amiért majd megveszek, aztán haza gyalogoltam, letettem a seggem, és azóta itt ülök, vagyok, játszottam unokaöcsémmel, jött e-mail új diákrendelésről, kezdhetek megint szervezkedni, és idegeskedni melyik mondja vissza az időpontját, írjam össze az újakat stb. stb. stb. Leírtam az időpontokat a füzetembe, jobbat most nem tudtam. Ennyi. Már a kis Magyar Vizsla kölyök is átkerült bátyámékhoz, nem volt kiben gyönyörködni. Most este, 1-2 órával ezelőtt jött meg a nyomtató patron, amit már megrendeltem sacperköbö 2 hete, hát kiderült nem jó, legalábbis nem abban az oldalban amibe használni kéne, mert ha a színes nyomtatópatron helyére rakom, akkor működik, tesznyén kalibrálatlanul, de működik. És mivel én fekete patront rendeltem, de a színes helyén működik, gondoltam így is hagyom, csak későbben. még mindig nem tudtam megoldani a kalibrálási problémát. Így hát kidobtam 3500 jó magyar valutát, ama csodálatosan mocskos ablakomon, amit anyám takarított valamikor ... a nyáron? Áhh... talán Novemberben! Le van szarva, majd elbaromkodok vele. Mondjuk sokat porosodott, éveket mondhatni a nyomtatóm... nem volt pénz, nem használtam. Rá is fáztam.
Lehet a fizumból venni kéne egyet?!
Köszöntem a türelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése