Jaj, tudom, megint el vagyok maradva, de sok minden nem történt: változtattam a kondizási ütemterven, két naponta megyek. A hitelt nem kaptuk meg, mert gond van a telek dolgokkal a papírokon, mivel a drága előző tulaj hozzáépítette a konyhát és a szobát, az nincs rajtuk! Most megy a fejtörés mi legyen, de már őszintén szólva leszarom! Ezek után három hölgy is bejelölt engem dugási célzattal, (érted? Ők engem!) Az egyik magánéleti dolgokra hivatkozva húzta, halasztotta, majd pár nappal később rám írt hogy "vallomást tegyen", végül abba maradtunk hogy e hét után talán már jó neki, és majd írni fog. Elengedtem. Második hölgy személyes találkát kért, és őszinte leszek, életemben nem éreztem ilyen jól magam egy nő társaságában, pedig azon felül hogy egész jól nézett ki és hasonló életutat jártunk be, más nem nagyon volt! Rengeteg csók, és a két nap múlva már jó lesz ígérte. A találka hétfőn volt, azóta ghostingol. A harmadik egy 40 éves nő, egész jónak tűnik, ő is ghostingolt, aztán megint összegabalyodtunk neten és most megy a beszélgetés. szóval a totális mi a fasz életérzés jár most át , de különösebben nem zavar 🙂 majd lesz valaki. Mindig van valaki!
Közben arra jöttem rá, hogy... hát... hogy is mondjam, nem működik a műszer! Akár milyen kanos vagyok, nem áll fel! A megszerzett infók alapján idegi kimerültség, a sok konditermezés miatt, de mondom biztos ami tuti, menjünk el dokihoz. Így 25.-én csütörtökön elmentem dokihoz, elmondtam a panaszom, plusz az aranyeremről is referáltam ami már majd' 2 éve húzódik, és amellett hogy írt fel egy csodaszert az aranyeremre, mindenképp javasolta az urológiát, de magánban, mert TB-re bejutni lehetetlen. Még aznap felmentem a HR-re hogy is működik ez a Medicover, ha már nálunk is van, és rögtön be is jelentkeztem. Másnap, pénteken reggel már ott is voltam a rendelésen. Ultrahang mindenhol, taperolás here tájon, természetesen el is vette a szüzességem, de a vizsgálatok alapján semmi eltérés nincs. Viszont! Írt fel gyógyszert, ami segít ott lent tágítani az ereket és hosszútávú hatása is van. Mit ne mondjak ez is egy csodaszer bassza meg!😀 Még az nap beakartam szerezni és örülök hogy így tettem! Ismét muzsikál a varázsfuvola!💪 Bejelentkeztem még vérvételre, aztán jó napot. Hétfőre kaptam időpontot.
A hétvégén a 40 éves hölggyel egész jól mentek a dolgok, majd vasárnap óta ez is ghostingol. Én nem tudom mi a fasz van ezekkel! Megbeszélünk mindent, aztán eltűnnek. De már megtanultam hogy ne rágódjak ezen, csak még is frusztráló!
Hétfőn vérvétel, ez 18k-ba fájt, ami azt jelenti, fizetésig kemény 2000 forintból kellene megváltanom a világot. De legalább az eredmények alapján én nem látok semmi vészjóslót, pénteken majd megyek a dokihoz vissza magánba és megmutizom neki.
Én nem tudom mi az oka, ezeknek a ghostingolásoknak, de egyszerűen nem értem! Bejelölnek ŐK engem, aztán mikor oda kerülne a sor, hogy nosza rajta, akkor eltűnnek, köddé válnak, se szó, se beszéd! Na nem baj, a soron következőn majd kitöltöm a feszültséget😈
Remélem még idén!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése