Á barátom kórházba került.
Délután egyszer csak megcsörrent a telóm egy mikroszekundumnyi időre, gondoltam a szomszéd lesz, majd ha akar valamit hív rendesen, esetleg a kapuban áll. Csináltam vacsit éppen.
Aztán nem kellett sok idő, csörgött rendesen, Á hívott!
"-Gergő! Hívj rám mentőt!
-Mi...mi történt?
-Szorít a mellkasom és szúr a szívem!"
Több se kellett, hívtam a mentőt közben gépet kikapcsoltam, vettem fel ruhát, kimentem a tűzet megnézni, és már indultam is, közben már a mentőállomással beszéltem, akik az adatok után kérték hogy várjak...
Mire odaértem hozzá, már megszakadt a vonal, basztak visszahívni, de hála égnek a mentő már ott volt! Felmentem, a zárt ajtót kis híján betörtem, de magukra zárták a mentősök az ajtót, szóval már ment a segítség.
A bolond bevallotta hogy füvezett, de mivel a Verknipten volt én tudtam, hogy a kémia benne volt a szervezetében. És sajnos ebben a spé is közrejátszott.
A hetek, hónapok stressze és átspézett éjszakák meghozták gyümölcsét. Sajnos.
Hazajöttem még a tűzre nézni, gyúrni de sokáig nem tudtam itt lenni, inkább mentem vissza, hiába mondták hogy 3 óra kell a látogatáshoz.
Mire beértem, ott volt egy másik jóbarátja Á-nak, így ketten pesztráltuk.
A ház kulcsa nálam, most várom mikor engedik ki és addig persze hazajöttem.
Keresés ebben a blogban
2024. október 6., vasárnap
Kórház
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése