Keresés ebben a blogban

2024. július 18., csütörtök

A változás elkezdődött.

 12 nap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta, és azóta annyi minden történt, hogy talán először inkább pontokba szedném:

1. F bejelentette, hogy többet már nem jönne, most 25.-e lesz az utolsó alkalom!

2. Mikor L-t hazavittem vasárnap 7.-én, az autóm furán vette a kanyarokat, átnézéskor kiderült, hogy a baj nem kicsi!

3. Az autót eladtam, másikat szereztem

4. A munkahelyem helyzete minimum hektikus, egyre többet rebesgetik a 4 napos munkahetet.

5. A 4. pont miatt elkezdtük a hiteleket mihamarabb elintézni.


1.:
Számítottam erre, sőt, alapból úgy indultunk neki ennek az egésznek, hogy nem lesz örökké tartó összejárás. De elfogott a pánik, hisz míg összejártunk is próbálkoztam, nem akadt horogra senki, és ha ő kiesik, akkor nekem végem. Verhetem napestig :/ Lelkileg megviselt, azóta kicsit jobban vagyok, majd lesz valahogy :) 

2.:
Drágá kicsi fosom eléggé furán kanyarodott, így mikor L-t kitettem, felhívtam a szerelőmet és elmentem megnézni. Miközben ütyködött rajta, észrevette, hogy csepegtette a hűtővizet. Abban a pillanatban felraktam, ahogy hazaértem vele!Amennyit költeni kellett volna rá, az két másik Suzuki Swift ára, szóval elengedtem.

3.:
Nehezen ment el az előző. 12.-én mentem fel Pestre az újat megnézni (nekem új, ugyanúgy régi) és volt benne klíma, működött is, minden szupernek tűnt, a váltó nyeles tengelyes, de a kasztni rendben ahhoz képest, hogy 22 éves. Kiderült, hogy a tulaj barátnője az én volt kollégám lánya :) 30 ezret sikerült lealkudni, mondom jó lesz az úgy. Másnap mikor mentem újra L-ért felforralta a hűtővizet. Valamiért a hűtősapka alól nyomta a vizet. Úgy hogy ez a hét azzal telt, hogy kerítsek alkatrészeket, először hűtősapkát. Csere után megszűnt a hiba, de előjött egy másik :) Most alsó hűtő víz csövet hajtottam. De kell még váltó, ugye, meg még pár apróság. Ja, a jobb oldali ajtó ma beszart, míg mentem próbára most délután :D 

4.:
Igazából csak annyi, hogy ha átállunk 4 naposra, akkor a hitelfelvétel eléggé nehéz lesz! Most kell intézkednünk. Bármilyen fájdalmas lesz a fogászati teendők és a kocsi fényében.

5.:
... nincs mit hozzáfűzni :)

Rohadtul bizonytalannak érzem ezt az egészet, ráadásul visszaszoktam a cigire... hülyét csinálva magamból, és tovább rombolva az egészségem.
Hamarosan nem lesz szex, aztán pénzem sem, és sorolhatnám...
Nagyon nehéz időszak áll előttem, és ebből ki kell verekednem magam!

ELŐRE!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése