Én, itt vagyok! (De minek? :D)

 Ja, kicsit megint elhanyagoltam az írást, de egyrészt L-lel egymás seggében vagyunk minden nap (ami azért jó dolog ám), másrészt rohanás van.
Ugye februárban megtaláltuk a kecót amit szeretnénk, elkezdtük intézni a hiteleket, és végülis tegnap, azaz 29.-én lett meg az ún. babaváró hitel maximális összege.
De nem volt ám ez egyszerű! Először OTP, mert hogy L ott bankol. Nem adják meg csak 6,9 milliót, mert... nincs indok, a központ még az előttünk ülő kislánynak sem mondta meg miért. Jó, falc tovább, de igyekezni kellett, mert 25.-én lejárt a TB igazolás! Átmentünk az Erstéhez, és végülis az ügyintéző ügyetlenségének ellenére (olyan dolgot pipált be helyettünk, amit nem kellett volna), pár nap után már kezünkben volt a pénz. Most várjuk az ügyvédet amit az ingatlanos kért fel, hogy mikor tudunk menni. :)

Más:
Szülővárosunkból azért jöttünk el, ugye, mert bezárt a gyár. Most olvastam, hogy a másik is lassan leépít 1-2 év alatt, és bezár. Ha nem tesz valaki valamit arra a nagyfejűek közül, súlyos problémák lesznek! Úgy érzem, időben jöttünk el, és helyesen döntöttünk amikor azt mondtuk, soha többé nem megyünk vissza. Sok szép emlékünk van, de ezekből sajnos nem lehet megélni! Hálásnak kell lennünk, mert megtörtént, és formálták jellemeinket, de ennyi! Tovább kell lépni.
Viszont  a zenekar piszkosul hiányzik!