Kb. annyira vegyes érzelmeim voltak Lakitelken mint talán soha sehol, senkivel sem összefüggésben.
Egyrészt nagyon fájt, de tényleg fájt hogy nem fújhattam, másrészt embertelenül unalmas volt zenekar nélkül, teendők nélkül. Csak lenni és nézni ki a fejedből, várni, sodródni, nézni. Viszont legalább a fellépő zenekarok kurva királyok voltak, jó volt hallani ismerős dalokat amiket még mi is fújtunk a fénykorban.
Beszélgettem egy öreggel a Fonyódiaktól, adott egy jó ötletet a feltámasztásra, ha bejön nagyon boldog leszek :)
Ami még szomorú is volt meg kicsit jó is, hogy én vezettem és emiatt nem piáltam a többiekkel ahogy szoktam, hanem korán mentem lefeküdni, és így kipihentebb vagyok. Egyenlőre :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése