Tegnap megtörtént az "esemény" :) Rövid lett a fejem. A fodrász kiscsaj kb. velem egyidős lehetett, egész jól nézett ki! Elmondtam mit akarok, és ő megcsinálta, lényegében ennyi volt, bár volt egy extra: Kértem, hogy ha a lófarkammal kezdi, had fényképezzem le! Hát megszenvedett vele, a gép lefulladt, másodjára kellett neki esni mire leszedte :D Azt mondta ilyen sűrű hajú páciense még nem sűrűn volt. Megnéztem én is, és majd elaléltam!
Nagyon sok mindent csinált a vágáson kívül, még ki is mosta a fejem vagy 3x, bevaxolta a végén pedig megjegyezte: "Tetszel nekem!" Hűha :D Csak bárgyú vigyort tudtam elereszteni úgy reggel 9 órakkor nüansznyi alvás után :) Kérdeztem, mivel tartozok? Aztán átfutott az agyamon, hogy ha egy alap hajvágás 1600 körül van ez lesz vagy 6000... "2550-et kérek!" Én pedig -> :|
A gondolatom pedig: ENNYI?
Odaadtam neki 3000-et és már szélsebesen robogtam is kifelé hogy L-nek mutassam a meglepetést :D Hazafelé rohantam, bár előtte még vettem a boltba hajzselét és ezt-azt, reméltem hogy aludni fog, úgy is volt! A függöny be volt húzva, elé tettem a fotelt, lábaimat keresztbe, hátradőltem és csak ennyit mondtam: "Azt mondják, a hosszú haj rövid ésszel párosul. De mi a helyzet a tüsivel?" Ekkor felnézett és a hatás nem maradt el :D Kifejezetten szexinek tart és nekem jó! :)
Na de bementem dolgozni!
Már a buszon alig bírtam ki röhögés nélkül, mindenki nézett és csak nézett ki a faszom lehet ez!? :D Beértem a konkrét munkakörnyezetembe, és esküszöm majd elájultak :D Aztán egésznap hallgathattam ahogy a sorokon kiabálnak utánam a csajok, hogy milyen jó hapsi lettem :) Már ezért megérte!! Mi az hogy? ;)
Igazából egy negatív véleményről tudok, aki szerint "buzis" de hát senkinek sem lehet megfelelni, és nem is szabad!
És hát miért is jutottam erre a döntésre? Már mikor Pesten laktunk is megakartam vállni ló méretű farkamtól, de L nem engedte. Ugyanez volt 2014-15 környékén is. Most viszont már ő is szerette volna látni mi történik, ha... :)
Picit fura lesz így járkálni egy darabig, főleg hogy fázik a tarkóm, és be is gombásodott a fejbőröm, szóval mehetek majd a gyógyszertárba... Csak aludnék már!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése