Ma délelőtt az öreglányt vittem fuvarba piacolni, és a végén a városközponti herbáriába mentünk be. Kifelé a boltból pedig sikerült egy gyönyörű seggest vágni, melynek következtében megrándult a hátam.
Mit tegyen ilyenkor az ember? Mivel csak a fekvés jó, hát nézzünk filmet. A Good Will Huntingra esett a választás, mivel még sosem láttam. És annyira bánom, hogy nem néztem meg előbb!!
Volt egy jelenet a filmben, amikor a prof. és a pszichologus vitatkoznak Will sorsán, és akkor mondja el a prof.-nak a doki, hogy tulajdonképpen mivel a szülei eldobták, és senkitől nem kapott szeretetet, ezért bizalmatlan és rejtőzködik. El lök magától mindenkit, még mielőtt elhagyhatná, tehát egy falat épít maga köré. Ez a felismerés úgy hasított belém, mint kés egy véletlen mozdulat során. Megkönnyeztem, magamra ismertem. Anyum halála után pontosan ugyanezt tettem, csak nem annyira "sikeresen" mint a filmbéli Will. Amikor belépett Will elbeszélget magáról a dokival és hogy átélt-e hasonlót. Később a dok azt mondja neki ez az egész szar nem az ő hibája... és már sokadjára esett le mit akar ez jelenteni: "nem a te hibád, nem a te hibád". Itt végképp kibuktam, csak úgy mint ő, és eljutottam a teljes felismerésig. Annyira megkönnyebültem, hogy nem győzök hálás lenni ezért a filmélményért, ami 5 év után felnyitotta a szemem! :)
Ezért is kell nyitottnak lenni, sosem tudni, mibe botlik bele az ember, ami segít neki :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése