Keresés ebben a blogban

2014. december 31., szerda

Pá-pá 2014... most már hagyjál pihenni! :)

Nos íme, immáron ha jól számolom a 6. évvégi összesítésem :) Sajnos a tavalyi szomorú volt, az idei viszont sokkal jobban sikeredett, kivéve a munkahelyi front.

Az év elejétől kb. május-júniusig intéztem a pénzügyeket. Kaptunk sok-sok pénzt a segélyszervezetektől és a biztosítóktól is, ezekből kifizettünk MINDENT, ami a családunkat évtizedeken át kísértette. Ha édesanyám még élne, még kb. 3-4 év kellett volna egy nagyobb anyagi felszabaduláshoz, de sajnos ez már így alakult. Ez év minden időszakában csak az járt a fejemben, hogy bár csak hallanám a hangját, bárcsak beszélhetnék vele egy percet, hogy elmondja a véleményét. Nagyon hiányzik. Ő is.
Szóval kifizettünk mindent, a maradék pénzt elosztottuk bátyámmal, és vettünk mind a ketten házat, közel a város központjához. Neki annyira nem volt mit újítgatni, nekem annál inkább, hisz a komplett tetőt le kellett cserélnem nagyon kevés kivétellel, és egy ajtót is kellett mahinálnunk a kis szoba és a konyha közé. :)

De mindezek előtt voltam Németországban a zenekar küldöttségével, jó hangulat, jó zenélések, kellemes társaság és anglikán tudásom fejlesztése, de mindenek előtt teljes kikapcsolódás. Jó volt :) Legközelebb is megyek :P

Miután hazajöttem és megcsináltuk a házat, elindult a költözködés és annak minden gyűgje, gondja. Nem tudtuk a határidőt betartani, de nem volt gond hála Istennek, viszont olyannyira kifáradtam ezalatt a 2-3 hónap alatt, hogy máig nem tudtam kipihenni tisztességesen.

Szeptemberben voltunk Királdon a zenekarral búcsúztatni a két öreget, de persze ez csak látszat búcsú, hisz mindketten járnak, ahogy tudnak, csak hát ki tudja meddig élnek, addig kell az életükbe színt és némi nemű boldogságot vinni. Nagyon sajnálnám mindkettejüket ha eltávoznának, de sajnos fel kell rá készülni. :/

November elején elkezdtem a jogsit, az elsősegély már meg van, igyekszem is a lehető leghamarabb befejezni x) Utána veszek egy autót és egy pipa az álomlistára már fel is kerülhet. Kár, hogy mindehhez egy ember életére volt szükség.

Baráti fronton is voltak javulások, K így évvégére összeszedett valami eszméletlen jó csajt alkalmi dugásokra, mondtam is neki, hogy ha nem tartod meg ezt a bigét én levágom a faszod :D Remélem menni fog neki (mármint nem a fasz levágás) :)
I, elvolt egész évben, írogatott könyvnek valót, lehet ki is adják neki, dolgozott, csajozgatott (de nem jött össze) szóval elvolt :)

Az a baj, hogy nem tudok többet írni, pedig írnék én, de egyszerűen nem emlékszem egy csomó mindenre... annyira elvoltam havazva egész évben, hogy szinte semmire sem tudtam odafigyelni. Ez van, majd jövőre :)

Hála a jó Istennek nem történt halál eset a családban, és remélem, sőt, mereven AJÁNLOM, hogy ez még pár évig így legyen minimum!

Elfelejtettem írni viszont a legeslegfontosabbról, ami történhetett velem :) -> Találtam kiadót! :D Egy magyar srác csinálja és sokkal reálisabb, grandiózusabb tervei vannak, mint akinél 2009-ben voltam. Már ki is jött 2 albumom és jövőre elöntöm a Zinternetet' :P Már szinte most is, ha beírom a nevem a gúgelba' az elsők között vagyok :D Hihetetlenül jó érzés :) Nem is tudom imért nem írtam ide évközben erről... Hülye vagyok :D A lényeg, hogy rendes szerződésünk van, meg minden és majd lesz pénz is (remélem) :D

Tegnap, azaz 30.-án csináltam csokiszalámit, és kurva jól sikerült! ;) Ahogy a délutáni fellépés is a zenekarral.

Ma pedig a nagy buli... leszünk 8-an, 9-en, sok pia, lent a városba lesz szabadtéri buli a jó -14°C-ban, aztán majd lesz valahogy :D

Újra csak olyan évet kívánok mindenkinek amilyet megkíván(t), és bár konkrét terveim most nincsenek egész évre, de amit kigondolunk, remélem bejön!


A végén így, magamat szeretném idézni a 2012-es évvégi összesítésemből:
"
...Rájöttem, hogy az embernek nem csak azért kell egy cél, hogy megmutassa mekkora király csávó, hanem azért, hogy legyen miért harcolni! Rájöttem, hogy a menekülés nem vezet semmire, és talán a sors is akkor fogadtatta ezt el velem, amikor pestre akartam visszamenni. Rájöttem, hogy nekem még itthon dolgom van. Elvesztettem magam, de újra megtaláltam. Megváltoztam, kicsit negatív irányban is de tudom, ha nem jövök rá mit basztam el, nem is fogok vissza változni. Vagy új ember lenni. Ehhez kellenek a barátaim, a megszokott kis társaságom, persze nem szabad félnem sem az új emberektől! Nyitottnak kell maradnom, józaneszűnek és pártatlannak bizonyos dolgokban. Ha meglettek a céljam, akkor pedig jöhet a terjeszkedés..."

B.Ú.É.K!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése