Keresés ebben a blogban

2014. május 15., csütörtök

Meg van a Fény.

Régen nem írtam már. Volt is dolog nem kevés, és van is. Ahogy a cím is mutatja megtaláltuk a  fényt az alagút végén. Azt a fényt, amit édesanyám is mindig akart. A fényt, amely a teljes anyagi biztonsághoz és nyugalomhoz vezette az utat, immáron elértük, igen. Régi bejegyzéseimben is írtam sokszor talán, hogy kiskorom óta mumusként kísértettek azok az érzések, melyek akkor törtek rám, amikor a „8 napon belül” leveleket olvastam, amikor egyszerre féltem attól, hogy otthontalanná válok, és hogy velünk mi lesz. Édesanyám odafentről néz, és büszke rám és ránk, hogy mindezt elértük, elintéztük. Mindig erre vágyott: ha élne a mai napig, akkor 3-4 év alatt elértünk volna egy olyan állapotot, ahol bár még maradt volna hitel, de simán maradt volna pénz is minden  másra... sajnos nem így lett. Sajnos pénzeket kaptunk különböző segélyszervezetektől és biztosítóktól ahhoz, hogy némileg enyhítsék fájdalmunkat, és hogy boldogulni tudjunk. Persze ehhez az is hozzá jön, hogy a hitelekre kötött biztosítások is könnyítették a dolgainkat. Május 5.-e volt az a nap, amikor végérvényesen megszabadultunk a főbb veszélyforrásoktól, egészen konkrétan a két nagy jelzáloghiteltől, a többi hitel már csak „aprópénz” volt ezekhez képest. De meg van minden, nincs tartozásunk, és a mi kis kozmoszunkban/univerzumunkban beállt egy olyan állapot amit másként képzeltünk el. Bevallom őszintén nem vagyok nyugodt, mert az élet többi részében is szükségem lett volna az édesanyámra, tanácsaira, féltő szavaira és gondoskodására... nem kívánom ezt az érzést senkinek! Pénz ide, pénz oda mert jutott is, maradt is, de néha eszembe jut, hogy bár csak ne így lenne...
Az egészségemben is lettek közben kisebb fennakadások, lyme kóros lettem egy szaros kullancstól. Szedem a gyógyszert, megmaradok, csak azért aggaszt. Megyünk a zenekarral németföldre is hamarosan, egy hónapon belül. Addigra szeretném magam jó formába hozni, egy kis futás, egy kis kerékpározás és a jól megérdemelt gyúrás ebben segíteni fog  Hátha akad egy-két német leányka, aki... ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése