Merengés

Mostanában fura érzések keringenek bennem. Újra azt érzem, hogy egyedül vagyok. Hiányzik nagymamám, hiányzik édesanyám, de legfőbb képp a szeretetük: az érzés, hogy van kire számítani. Bátyámnak már van családja, nekem meg kitudja lesz-e valaha is, s ilyenkor mindig eszembe jut amit édesanyámnak mondtam 2010-ben az infarktusa után: "Addig nem hallhatsz meg, amíg a tőlem született unokáidat nem láttad!"
Legyen bárhogy is, meg kell erősödnöm. Az élet megy tovább, az élet egy harc, és mi kibaszott Harcosok vagyunk!

Meg lett az utolsó láncszem: a hagyatéki (jogerős) végzés. Elpostáztam, elvittem személyesen oda, ahova kellenek. Most várok... Várok a pénzekre, várok a nyugalomra és várok. Várok arra, hogy végre vége legyen, elég szar nekünk a hiánya, mindkettejük hiánya és még ez is... Leakartam tenni a cigit, jó úton is haladtam,  de elfogyott a pénzem és a rágom is, ez persze magamnak köszönhető, mert kicsit túl költekeztem magam: vettem két Schwalbe Big Apple 29x2.15-ös külső gumit a bicajra, készítettem/készíttettem egy táltos dobot, meg úgy ezeken kívül el voltam.

Újra nyitott egy ezer éves híres kocsma, a NY, voltunk is kétszer itt is ment a pénz... Ez van. Ja, nem is mondtam, egyik legkedvesebb unokatesómmal járogatunk össze mostanában.
Otthon amúgy volna dolog, takarítás, lomolás, főzés stb. De csak ezen a héten napi kb. 2-3 órát töltöttem otthon átlagosan.

Ma 2014.03.22 van szombat, és most dolgozom... Amire vágytam ezelőtt egy éve az csak most teljesült, most, amikorra beterveztünk egy kirándulást B.horvátiba... És magányosnak érzem magam.