Nagyon régen írtam, de sajnos(/nem sajnos) felpörögtek az események:
Július 18.-án kezdtem dolgozni pesten, felköltöztem: 17.-én. Elvoltam, hetente jártam haza, egyszer párom is feljött. Elvoltam, melózgattam, nagynénémnél szálltam meg egyébként, aki mosott és főzött is rám, mindezt pusziért, tehát az albi állapotán kívül másra nem panaszkodhattam. Teltek a hetek, párom is felköltözött hozzám, és már rögtön az első éjszaka után, ami 15.-e hétfő volt, közölte nagynéném, hogy 31.-vel el kell hagynunk a házat. Az ok: a lányát kitették az albiból és költöznie kell. Ezen a héten többet és jobban idegeskedtem szerintem, mint az utóbbi 10 évben összesen. Albérlet keresés pénz nélkül... A legtöbbje már ki volt adva, tehát nem volt aktuális és volt olyan, aki azt mondta, hogy nem akar beengedni úgy senkit sem, hogy nem fizet valamennyit már rögtön. Mi Szeptember 10.-én tudtunk volna fizetni. Kaptunk egy fejmosás szerűséget a telefonban egy hölgytől és akkor estünk kétségbe. Keddi nap eszembe jutott egy lehetőség, egy régebbi albi, akit pár hete hívtam csak úgy brahiból... egy köztisztviselő hölgy, tehát hivatali személy, aki belement abba, hogy először 30-at, aztán a többi pénzt fizetéskor nyögjük. Páromnak még nincs munkája, de kitudnánk jönni az első havi fizumból. Az albiról csak annyit, (amibe megyünk) hogy gáz, villany, víz, bútorok, ágyak, étkészletek, minden van. Belvárosi, igaz nyolckeres, de több mint a semmi. 45+rezsi, és kéthavi kaució. Ez van, a munkatársaim figyelmeztettek még a melózásom elején, hogy a 30 alattiak átverés gyanúsak... hát, inkább fizetek többet, csak fedél legyen felettem. Egy évet ha meg lelaktunk és menni akarunk, akkor vissza kapjuk a két havi kauciót... tehát, jó :) Átveréstől nem tartok hivatali személy révén, és csak a legjobbakat tudom remélni. Hiányzik anyám, és az egész itthoni ház... a zenekar, az ismerősök, a hegyek és a völgyek... de ez van. Élni kell, és mivel párommal vagyok, legalább egy nagyobb szelet is jött velem a városból, ahol lakom. :)
Köszönöm a türelmet, remélem még tudok majd írni.
Ui.: Hordozható netünk van :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése