Keresés ebben a blogban

2010. november 17., szerda

Helyzet!

Mint észrevette a kedves/nem kedves olvasóm, nagyon ritkán írok. Ennek több oka is van. Mondjuk elkezdtem könyveket olvasni, ami számomra nagy szó, mert még a tankönyveket sem bújtam. És a testem egészsége is fontosabb minden előtt!

12.-én pénteken felutaztam Tiszaújba immáron harmadjára, hogy eltöltsek ott is egy nagyon jó hétvégét. Péntek este a Glamour nevű szórakázó' hely volt a célpont, egy kis csajozással egybekötve, majd haza a szederkényi lakba!

13.-a szombat egy igen húzós nap volt, már délelőtt a városban voltunk vásárolni ebédre stb., ekkor vettem egy nagyon jó könyvet és egy sálat :) Utóbbit csajozási kelléknek szántam, és nagyon bejött! :D
kb. egy óra, fél kettő felé értünk haza. A lábam nagyon fájt, a cipő talpbetéte eldeformálódott és szétcseszte a lábam. Kellemes volt haza sétálni. Hazaértünk, levetkőztem -ekkorra már két közös ismerős is Sz.B és N.D is fent volt- és neki álltunk sütni végre valami "nem kommersz" kaját. Sült krumpli csibefasírttal alias "kisütős kurvajóval" és egy általam kitalált mártással, ami nagyon ízletes, és krumplival, no meg pláne a csibefasírttal össze is jön:

Szomorúan Magyar mártása:
-egy kis doboz tejföl
- háromszögalakú ömlesztett sajtból 4 db
-kevés mustár
- só vagy delikát

A tejfölt és a benne apróra tört sajtokat jól összedolgozzuk, bár még ilyenkor a sajt darabos. berakjuk mikróba, vagy lábasban átmelegítjük a gáz felett s mikor már "bugyborékozik" a tejföl levesszük. Ekkor jó melegnek kell lennie, izomból összedolgozzuk, bele a kevés mustár (ízlés szerint) és a só vagy delikát. Bár sóval jobban preferálom! A hozzávalók adagját értelem szerűen növelhetjük, csökkenthetjük.

Ez a recept eredetileg sajtos spagettihez készült, és azzal is mennyei :) Majd leírom egyszer a saját szendvics krémemet is.

Szóval meg csináltam, míg sütöttünk K-val meg kotyvasztottunk, addig a másik négy ivott és mulatozott, persze mi leszartuk (őket).
Eljött az este, a nag este amire készültünk. Egy internetes oldalról össze is találkoztunk két sráccal, akikkel együtt vetettük magunkat bele a csajozós éjszakába, egyedül nekem sikerült alkotni.
Először Glamour, majd Camelot, majd Jam és vissza Cam... egész jó volt. A sálamat is bevetettem a hatás frenetikus volt! :D

Vasárnap haza, és azóta minden hepi'!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése